Amikor évekkel ezelőtt megszületett a Nem vagyok bolond, csak skizofrén története, még nem tudtam, milyen utat fog bejárni. Később különösen meghatározó élmény volt számomra látni, ahogyan ez az igaz történet színpadon is életre kel Minden másképp van címmel. A darab nem magyarázni akart, hanem megmutatni: milyen, amikor az ember gondolatai, érzései és a valóság határai elmosódnak, és milyen kapaszkodót jelenthet ilyenkor egy emberi kapcsolat.
Visszatekintve úgy érzem, ez az előadás nemcsak a skizofréniáról szól, hanem mindannyiunkról. Arról, mennyire könnyen vetítjük rá a képzeletünket a valóságra, mennyire bizonytalanok tudunk lenni abban, mi igaz és mi nem – különösen akkor, ha egyedül maradunk a kérdéseinkkel. Hiszem, hogy beszélni kell ezekről a betegségekről, mert amiről hallgatunk, azt nem lehet megérteni. Valakinek el kell kezdenie kimondani, akkor is, ha ez kényelmetlen vagy félelmetes.
A színpadi feldolgozás erejét nagyban adta az alkotók és a szereplők érzékeny, elkötelezett munkája. Az előadásban Marton Róbert és Soltész Bözse szereplésével találkozhatott a közönség. A művet színpadra alkalmazta és rendezte Gyulay Eszter, a zene Marton Róbert munkája volt. A látványvilágért Varga-Járó Ilona (díszlet) és Pirityi Emese (jelmez) feleltek, a fény- és hangtervezést Ács István készítette, a rendező munkatársaként pedig Szőnyi Franciska dolgozott az előadáson. A darabban részletek hangzottak el Szép Ernő és Feldmár András írásaiból is, amelyek tovább mélyítették a történet lelki rétegeit.
Számomra a Minden másképp van egy fontos állomás volt azon az úton, amelynek célja mindig ugyanaz: közelebb hozni egymáshoz a tapasztalatot, a megértést és az elfogadást.
A színházi feldolgozásról további részletek itt olvashatók: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/minden-maskepp-van/directing-44376